Támogató partnerek,
akikre büszke vagyok:

Digitális Szülő Online Otthon Oktatás Tudásbank

A koronavírus forradalmi hatásai az online oktatásban

A kissé ellentmondásos cím mögött igyekszem felsorolni minden olyan pozitív hozadékát a mostani borús időszaknak, ami alapjaiban reformálhatja meg pedagógusok százainak, ezreinek életét a magyar oktatási rendszerben. Kreatív, ambiciózus tanároknak kötelező olvasmány!

Skype tanári tevékenység elindítása 6+1 lépésben

Mint púp az ember hátára, úgy hiányzott a koronavírus járvány. A mindennapok egyre nehezedő nyűgjei mellett az oktatásban teljes a káosz, a zűrzavar, a félelem és a felkészületlenség. Kétségbeesettek a tanárok és a szülők, túlterheltek az internetes rendszerek, stb. Ellenben ha képesek vagyunk úgy tekinteni erre a csapásra, mint rövid emberi életünk egy éppen soron következő kihívására, akkor egészen érdekes dolgokat figyelhetünk meg.

Bárki aláírná, hogy egy ilyen drasztikus pálfordulat nélkül a hétköznapok csak folydogálnának tovább a megszokott medrükben, többé-kevésbé zavartalanul. A komfortzónán belül élni kényelmes dolog. Még az is vállalható, hogy ha az ember ideig-óráig kisebb mértékben elhagyja azt. Azonban mi van akkor, ha ez a „távolság” korábban soha nem látott területekre visz, vagyis a félelmen és a stresszen túl van-e még élet, és ami fontosabb, van-e igazi kaland és izgalom?

Mindig lenyűgöz, mikor azt látom, hogy vészjósló időkben a szükség mennyire összekovácsolja az embereket. Gondolok itt a frissen összeverbuválódó, majd hirtelen tömegeket számoló Facebook csoportokra, melyek hasonszőrű embereket tömörítenek sorsközösségekbe. Egymást segítve, jó tanácsokkal ellátva haladnak előre így a mindennapok. A mérhetetlenül sok hasznos információn túl már bontakozik ki valami, ami túlzás nélkül az egész emberiséget egy teljesen más dimenzióba transzportálja. Méghozzá rohamléptekkel. Ez pedig nem más, mint az online tér valaha létezett legintenzívebb birtokbavétele.

Tablet

Lássuk hát tételesen, hogy pedagógusként, tanárként hogyan profitálhat ebből az ember fia.

1. A pénzügyi tudatosság megjelenése

Míg a tücsök nyáron csak hegedül, a hangya olyankor is szorgalmasan dolgozik, hogy télen se szűkölködjön. A naptár szerint ugyan tavasz van, de gazdasági szemmel tekintve igencsak téli, hideg idők köszöntöttek be. A fenti mesét megfejelném azzal, hogy a megkeresett pénzt a fogyasztói társadalom világában is lehet roppant okosan kezelni. Semmi nem írja elő, hogy azt az utolsó fillérig el kell költeni, hogy aztán a nehéz időkben ne legyen biztonsági tartalék. Nem mindegy, mennyit keres az ember és az sem mindegy, mennyi marad ebből a zsebében. Az meg pláne nem mindegy, hogy mihez kezd a felgyülemlő „aranytartalékával”.

Akik okosan fogták és keresték a pénzt, egy ilyen „téli” gazdasági időszakot jóval könnyebben, pláne jóval nyugodtabban vészelnek át. Tisztább fejjel tudnak tervezni, nem pánik szüli a döntéseiket. Akik ezt a fajta látásmódot még nem fejlesztették ki a családi pénzügyek területén, azoknak rossz hírem van. Ilyen és ehhez hasonló krachok a jövőben is fognak még érkezni. Meglehet, csak egyéni szinteken, de senki nem fogja megúszni a nehéz élethelyzeteket, amikor a pénzre bizony égető szükség lesz majd…

2. Vállalkozói szellem kialakulása

Szerencsére az online színtér felé terelődő oktatás a nehézségeken túl vadonatúj kapukat is kinyit előttünk. Most egy tanár sem engedheti meg magának, hogy ne legyen tisztában olyan platformok működésével, melyeken keresztül a tanóráit lebonyolíthatja. Ez egy roppant fontos tudás! Emellett azonban egy másik, jóval jelentősebb dolog is megjelenik az adott tanár életében. Ez nem más, mint egyfajta magabiztosság, rugalmasság az internetes tér használatát illetően. Mit értünk ez alatt?

Amikor valaki biztonsággal kezel egy bizonyos élethelyzetet, akkor lassanként megszűnik annak korábbi túlmisztifikálása. Ismerős terepen jár már a pedagógus és a napi munkájának ellátása mellett megfigyelheti, hogy bizony a váratlanul megszerzett tapasztalatait tovább tágíthatja pozitív irányba. Vállalhat például online magántanulókat. Szabadidejében, részmunkaidőben megmerítkezhet a netes világ kínálta kényelemben, rugalmasságban. Na de pontosan miért is tenne ilyet?

Woman in red

A válasz egyszerű. Kilépve lassan az alkalmazotti lét nyújtotta biztonságból, a felgyülemlő új tudással jóval magasabb anyagi szintek is megcélozhatók.

A koronavírus által okozott új felállásban ez azért is fantasztikus, mert párhuzamosan a konvencionális munkavégzés felszámolásával (illetve átalakulásával) immár lehetőség adódik kísérletezni egy új vállalkozás felépítésével is!

Ezen a ponton idelinkelek egy korábbi írást (Online Tanár Álombér!), amely egy magyar, un. „skypetanár” anyagi lehetőségeiről számol be. A számok jó értelemben horrorisztikusnak fognak tűnni még alapos elemzés után is, de ugyanakkor teljesen reálisak. Érdemes elgondolkodni kicsit a cikk elolvasása után…

Azoknak a tanároknak pedig, akiket a vállalkozás világától való félelem kötne gúzsba, ajánlom ezt az írást: Skype tanári tevékenység elindítása 6+1 lépésben

Csak a vállalkozók tudják igazán, milyen érzés az, amikor az ember teljes felelősséget vállal a munkájáért, vagyis tisztában van azzal, hogy az a minőség, tervezés és stratégia, amit okosan (vagy lustán, esetleg naivan) a vállalkozásába fektet, annak megfelelők lesznek az eredményei is. Miért írom ezt?

Egy magánvállalkozás előkészítése, beindítása, felfuttatása nagyon sok tudatos munkát igényel. Jellemzően kevés a lehetőség a hibázásra, mert az nagyon megbosszulhatja magát. A mostani időkben a legtöbb pedagógus egy csónakban evez, ismeretlen vizeken járnak mindannyian és közösen szereznek új tapasztalatokat.

3. Oktatási forradalom, avagy konzervatívból modernbe

Magyarország a világban zajló digitális forradalom szempontjából még nagyon sok tekintetben le van maradva a világelithez képest. Olyan országokat is sorra vehetünk ezen a képzeletbeli listán, akik gazdaságilag jóval hazánk mögött teljesítenek.

Roppant fontos, hogy egy ország bizonyos szegmensei ne ragadjanak bele a múltba, hogy merjenek újítók lenni és hogy mindezt magabiztosan tegyék. Rettenetesen gyorsan változik a világ, a dolgok pedig sosem a véletlenek szüleményei. A látszólagos negatív események is folyton új kapukat nyitnak.

Face mask

Látni kell a potenciált azokban az időkben is, melyek elsőre vészjóslónak tűnnek. A koronavírus, mint olyan, már a történelmünk részévé vált kitörölhetetlenül. Ijesztő azért, mert világméretű és egy korábban soha nem tapasztalt, „újszerű élmény”. Észre kell venni azonban azt is, hogy a dolgot hideg fejjel megközelítve a frissen kialakult hazai állapotokból igenis lehet és kell is profitálni. Ez a diákok érdeke, ez a tanárok érdeke és ez a világ érdeke is. Nem lehet a változásokkal lépést tartani, ha nem vagyunk képesek elengedni korábbról gyökeredző, sokszor elavult, megcsontosodott nézeteinket.

Ki kell tudni használni a ránk kényszerített új lehetőségeket, úgy is, mint vadonatúj interaktív szoftverek alapos megismerését. A távoktatással tartós békét és barátságot kell kötni, főleg az idősebb generáció részéről. Ami pedig ennél is fontosabb, tudni kell élni az új eséllyel. Ez közös érdek. Az évek óta folyamatosan bírált és kritizált magyar oktatási rendszer nagy forradalma kezdődött el!

Sok sikert és kitartást hozzá!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

A Sikeres Online Oktató könyv rengeteg időt és energiát fog megspórolni neked ahhoz, hogy már rövid távon főállású online tanárrá válhass. Ne járd végig a felesleges köröket, invesztálj a tudásodba és az életedbe! További információkért látogass el A Sikeres Online Oktató hivatalos oldalára.